http://adamus-saint-germain.hu

Az előző fejezetben egy olyan érdekes részhez értünk, ami valójában három rövidke szakaszból tett ki egy állomást, és ennek fontos jelentése van, mert valójában itt három szakaszt vettünk egy kalap alá, úgymond. Azt láttuk, mielőtt folytattuk a csúszdázást, hogy három vizes csúszdaág következik, mindegyik alján egy-egy medencével. Most, ha megvizsgáljuk ezt a képet az eddigiek fényében, akkor vajon mi célt szolgálhat ez a három medence, mire utalhat ez, milyen bennünk zajló lelki folyamatot tudnánk egy ilyen képpel azonosítani? Amikor te a nap végén, vagy akár az új nap kezdetekor, veszel egy fürdőt, mit teszel? Megtisztulsz, megtisztulsz egy olyan rétegtől, úgymond, a fizikai síkon, ami valójában a létezésed folyamán teljesen természetes módon, pontosabban ennek a létezésnek egyfajta következményeként rakódott rád. Most, ha belegondoltok, micsoda út áll mögöttünk, mekkora hatalmas utat tettünk meg ebben a lelki, belső átalakulási folyamatban, akkor az teljesen természetes, hogy az út ezen szakaszán jönnie kell egy olyan fázisnak, amikor eljön a tisztulás, a frissülés ideje. Fejtsük meg előbb, drágáim, mik is ezek a ránk rakódott rétegek, és akkor talán könnyebb lesz megvizsgálnunk az egyes szakaszok és medencék jelentését, funkcióját.

Ugye azzal indult el ez az utazás, hogy egyfajta börtönből való kitörési vágytól vezérelve, te elindultál egy olyan irányba, amerre talán még így sohasem, és egy olyan irányba, amit nagyon sokan nem is látnak tisztán. Mi kellett ehhez, drágám, hogy ezt meg tudd tenni? Meg kellett határoznod magad, hogy ebből a pontból tudd eredeztetni ezt a fajta fordulást, mozgást, majd ezt a „meghatározott ént”, egy kezdeti módon megnyilvánítva eljutni arra a helyre, ahol már tisztán látod, hogy e választás folyományaként ki leszel. E választás ugyanis azonnal létrehozott számodra egy olyan jövőbe mutató potenciált, ami már a választásod pillanatában megszületett, úgymond, de még hosszú út vezet el addig, amíg ezt a maga teljességében és fényességében, 100%-osan képes leszel megnyilvánítani, megélni. És ebben a pillanatban létrejött számos olyan valóságsík, számos olyan réteg a lényed körül, ami most egy meg nem valósult potenciált jelentett, erre mondtuk azt, hogy ez minden, ami nem te vagy. Minden. Ebbe beletartoznak azok az érzések, amik nem a tieid, de mégis érzed őket. Beletartoznak azok a létezők, létezési formák, amikről ebben a pillanatban biztosan tudod, hogy nem te vagy, mégis észleled, megtapasztalod őket, mégpedig magadon belül, mert ez mindig csak így történhet. Minden, állítólagosan rajtad kívülálló dolgot te csak, és kizárólag önmagadon belül vagy képes megtapasztalni, hiszen az, hogy látod, hallod, tapintod, felfogod, megérted, érzed, szereted, nos ez mind benned létezik. S hiába váltotta ki egy rajtad kívülálló létező ezeket az érzéseket, érzeteket, te csak ezeken keresztül vagy képes érzékelni az ő jelenlétét. Ez olyan, kincseim, pontosan olyan, mint a fájdalom. Nem tudod a fájdalmat nem magadban érezni, függetlenül attól, hogy mid fáj; a bőröd horzsolódott fel, vagy a gyomrod ég, s a horzsolást a beton okozta, míg a gyomorégést meg a benned lévő feszültség. Mindkét esetben a fájdalom valahol mélyen benned lesz, hiába az egyik felszíni, a másik meg belső, ahogy ti mondanátok. S miért fontos ezt tudatosítani magunkban? Mert egyet tudnotok kell, kincseim. Amikor te meghatározod, hogy ki vagy te valójában, és kezded megtanulni, hogy hogyan tudod ezt megnyilvánítani, az nem jelenti azt, mint ahogy sokan ezt most gondoljátok, hogy ebben a pillanatban lesz egy éles és nagyon erőteljes határ, ami örökre elválaszt téged attól, aki nem vagy. Hiszen, mint azt az előző fejezetben is mondottam, ezeknek az „én nem vagyok” tényezőknek az együttes jelenléte a feltétele, hogy tudd azt mondani, hogy ez „én vagyok”. S ez azért csodálatos dolog, mert ez egy olyan áramláson és egyensúlyon alapuló rendszer, ami valójában csak nézőpont kérdése; mert maga a létezés, maga a Világ az adott, az nem változik azzal, hogy te megváltoztatod a magad, „én meghatározási pontját”. De – és ez nagyon fontos különbség – ezzel egy időben megváltozik a szempontrendszered, az a perspektíva, amin keresztül eddig szemlélted a valóságnak azt a piciny cikkelyét, ami ebből a perspektívából látható volt számodra. És ezáltal a te lehetőségeid változnak meg, ami alapjaiban változtatja meg a te világodat. S ez a világ azért marad továbbra is teljesen változatlan, úgymond, azaz ezért van az sokszor, hogy a megvilágosodó lélek sokáig nem is nagyon érez valami hatalmas különbséget ha körülnéz, mert ez egy végtelen játszótér, és minél magasabb a perspektívád, minél nagyobb területre látsz rá, úgymond, annál szélesebb lesz azoknak az eszközöknek a tárháza, amit a magad szolgálatába tudsz állítani, de ettől függetlenül te látod a játszótér azon véges és korlátolt elemeit is, amiket eddig. S ha egyszer eljutsz a perspektívaváltásnak egy olyan fokára, amikor képes vagy belátni, hogy márpedig ez a játszótér végtelen, akkor számodra a létezés végtelen lehetősége tárul fel, és ez alapjaiban változtatja meg az eddig korlátok közé szorított életedet. De ettől még a szomszéd néni, a gazdasági viszonyok, és a mindennapos bűnözés ugyanúgy a része lesz ennek a képnek, az nem tűnik el. Csak te már nem csupán ezt a pár elemet látod, szörnyülködve azon, hogy „jaj-jaj ez a játszótér tele van törött és életveszélyes játékokkal”, hanem tudod, mert megtapasztaltad, mert LÁTTAD, hogy van itt ezen kívül még végtelen számú játék! Nem véges, hanem végtelen, és ezért mindenki képes kialakítani e hatalmas, és EGY játszótéren belül a maga egyedi és megismételhetetlen játszóterét, a maga választotta játékokból. S ha most arra gondolsz, kincsem, hogy: „na, Adamus, te aztán jól elkanyarodtál a magyarázattól, mert annak, amiről beszélgetünk, köze sincs ahhoz a medencés képhez, amit sajnos még mindig nem értek, pedig párszor már végigtornáztattam rajta az agyamat” – nos akkor én azt mondom neked, kincsem, hogy nem, nem, sőt közelebb kerültünk e csodás kép megfejtéséhez, mint valaha!

Mert ha én azt mutatom meg neked, hogy az a játszótérrészlet – amit eddig egyfajta zárt rendszernek éreztél, ahol az egyetlen esélyed, hogy részt vegyél abban a tülekedésben, ami a használható játékok körül zajlik, mindig nagyon ügyelve arra, nehogy egy olyan játékra ülj közben, vagy netán lépj, ami felsért téged, ami eltöri a lábad, megvágja a kezed, vagy netán betöri a fejed – valójában egy végtelen, hatalmas, minden lehetőséget magában foglaló játszótérnek egy nagyon apró, és korlátozott lehetőségekkel bíró darabkája, akkor majd bolond leszel tülekedni és rettegni. Hanem inkább boldogan odébbállsz, és a sokkal kevésbé zsúfolt, és mások számára még láthatatlan részeken bolyongva megkeresed a te játékodat. De ehhez ki kell lépni ebből a részből, ott kell hagyni, meg kell tudnod tőle válni! S ezt tapasztalhattad meg az előző állomáson a sok fiúcska képében; hogy amikor azt mondod: „én a piros, rugós, 64 cm-es, zöld szemű, sárga fogantyújú, ezt és ezt a dallamot zenélő, kis hintalovat választom”, akkor az összes többi, a téren jelenlévő hintalóra nemet mondtál. És azt is mondtam, hogy minél több a nem, minél több hintaló esik ki a meghatározásod által a te választási lehetőségeid közül, a te lovad annál egyedibb, pontosabb, részletezettebb lesz, és annál pontosabban, és tisztábban fogja kifejezni, azt, Aki Vagy, akinek meghatároztad magad. S amikor létrehoztad magad körül ezt a sok-sok nem megvalósult potenciált, pontosabban azokat a lehetőségeket, amikre azt tudod mondani, „ez nem én vagyok”; abban a pillanatban ezek a lehetőségek zavarni fognak, ha sokáig a valóságészlelésed részét képezik, terhessé válnak számodra. Pontosan, mint a fizikai kosz esetében: egy átlagos ülőmunkát végezve, fél nap után a kosz mennyisége miatt nem fogod magad kényelmetlenül érezni, de ahogy telik az idő, úgy gyűlik-gyűlik rajtad ez a láthatatlan, majd szemmel látható réteg, és egy ponton túl nagyon kellemetlenné válik, nem csupán számodra, hanem a környezeted számára is. Tehát amikor te képtelen vagy megszabadulni azoktól a potenciáloktól, amikre nemet mondtál a magad választásának eredményeként, akkor te nagyon zavarossá válsz, nagyon koszos leszel lelki értelemben. Tehát ahhoz, hogy te egy ponton – amikor már tisztán tudod és látod, hogy a választásoddal mit hoztál létre – muszáj megtisztítanod magad mindattól, ami ezáltal nem te vagy, mert különben ezen a papíron sohasem fog a maga egyedi szépségében úgy tündökölni a festményed, hogy az mindentől független legyen. Ha megnézzük a múltkori példámat, ami arról szólt, hogy hogyan határozod meg két állomás közt az utadat, akkor azt mondhatjuk, hogy amikor te azt választod, hogy a táblánál jobbra fordulsz és nem mész tovább egyenesen, valamint nem kanyarodsz le balra, és ha te a jobb kanyar után folyamatosan az egyenes és a balra vezető utakon gondolkodsz, ha nem vagy képes ezt magad mögött hagyni, mint egy számodra már nem megragadott potenciált; el fogsz tévedni, mert valami visszahúz, valamitől nem tudtál megválni egy ponton, ahol már nem szolgál téged. S erre mondtam, hogy ez sosem egy éles határ, mert ahogy magad mögött hagyod ezt a másik két útirányt, egyre kevésbé képezi az a valóságod részét, mert e kanyarral új valóságcikkelyt teremtettél. Minél ügyesebben vagy képes a papírra vetni a te elképzelésedben szereplő egyedi ló képet, minél pontosabb a rajz, annál több olyan lórajzot hozol ezzel egy időben létre, ami nem olyan, mint az általad rajzolt. De ha te ragaszkodsz ahhoz, hogy ezek a „nem az én lórajzaim” ábrázolások is ott legyenek a papíron, az a papír így sosem fogja megmutatni, ki is vagy te valójában, inkább arról fog tudósítani, hogy ki nem vagy, mert a képen ez fog dominálni.

S akkor nézzük mindezek fényében a szimbólumok konkrét megfejtését, mi ez a három medence és az őket körülvevő tárgyak!

Az első csúszdaág az a pont, amikor elkanyarodsz jobbra; amikor meghozod a választásodat és rálépsz ennek az ösvényére. De ekkor, mert a csúszda átlátszó, látnod kell a többi lehetőséget is, mint meg nem valósult potenciált. A csordogáló víz ebben az esetben azt a benned lévő folyékony esszenciát jelenti, ami meghatározta ezt a választást a megnyilvánítás révén, ez az a benned lévő vágy, a célállomás iránti vágyakozás, ami végül is elkanyarított téged jobbra. S ez mindig érzelmi kérdés, s valójában, ahogy megszületik benned ez a vágy, a többi úthoz is kapcsol majd valamiféle érzelem téged, mert azt említettem a bevezetőmben, hogy mindent csak belülről vagy képes észlelni, tehát az egyenes utat, és a balkanyart is muszáj érezned, mert ha ez nincs így, az azt jelentené, hogy nem is észlelted, tehát nem hozhattál egy tudatos választást. Érezned kell, hogy milyen a balra vezető földúton döcögni, s az egyenesen futó sugárúton száguldani, miközben érzed a magad jobb oldali útjának is a kacskaringós szerpentinjeit. De tudnod kell, hogy e három közül melyik a te valós érzésed, s melyik egyfajta fantomérzés, ami csak megmaradt abból a pontból, amikor még mindhármat érezted egy időben. S miért az érzések, és miért nem az elme, a ráció, a logika, ami ebben választásban megjelenik benned? Mert maga a választás a szívből jött, nem az elméből, maga a választás egy erős érzelemmel kísért jelenség, és ekkor a „nem választásaidat” is hasonlóan erősen érzed. S azért csak csordogál még a víz, mert egyfajta vágy él a szívedben, de épp a többi fantomérzet gyakran ennek a vágynak az erősségét gyengíti a benned lévő félelem, bizonytalanság, bizalmatlanság, és egyéb negatívnak érzékelt érzés miatt. S amikor lecsúszol a medencébe, nem teszel mást, mint megtisztítod magad ezektől a fantomérzésektől, eltávolítod magad azoktól a lórajzoktól, amik telezsúfolják a te csodás, és letisztult képét. S hogyan történik ez a folyamat? Nos, ez a legnehezebb, mert valamiért ragaszkodtok ahhoz, hogy amit belül éreztek, az a tietek, de ez azért butaság, mert ugye magadon kívül te nem érezhetsz semmit, ám, hogy mi a tiéd, és mi nem, az pont az előbbiekben részletesen kifejtett választásodon múlik. A medence alja fehér, ami a tisztaság szimbóluma, de amíg ez fehér, addig magában foglalja az összes színt, tehát nem szedtük még ki belőle azt az egyetlen színárnyalatot, amit választottunk. S ennek az a módja, hogy ezen a ponton, a fürdőzés során, elkezdünk érzelmileg ráhangolódni, úgymond, a magunk választott irányra, azaz lassan kezdjük magunkban előhívni ezt az egy árnyalatot, a többit lemosva magunkról. Csak úgy tudjuk lemosni a koszt magunkról, ha tudomásul vesszük, hogy ott van, mert ha végig azt mondogatjuk: „nem is vagyok koszos”, nem lesz a tisztulás tökéletes. Ehelyett inkább azt mondogassuk, hogy „lemosom a talpam is, mert lám milyen sáros lett; nini, a körmöm alatt meg ott maradt ez a pici festék, na, kisikálom; s lám, a hajam hogy összetapadt ettől a sok portól”. A talpad, a körmöd, a hajad a tied, a kosz meg nem, de attól még van, és pont ez a felismerés teszi lehetővé a tisztulást. S ha alaposan mosakodtunk, akkor a víz körülöttünk elképesztően mocskos lesz, s a medence fehér alja is elszíneződik, mert kivontuk belőle azt az egy színt, ami a miénk. Aki nem érzi az út ezen szakaszán, hogy egy koszos, fekete lében ázik, az nem mosakodott alaposan, mert ez az út velejárója, mindenkinek van mit lemosnia, s remélem, már értitek, miért mondom, hogy minél több kosz van rajtad, amit lemosol, annál jobb. S ez a koszos medence egy ponton nagyon visszataszító lehet, és ha valaki meglát ezen a ponton téged, joggal hiheti azt, hogy te a mocsokban fürdesz, és mocskosabb vagy, mint ő. De ez tévedés, mert amikor te kiszállsz ebből a medencéből, ezt a koszos lét otthagyod, s csak annyi történt valójában, hogy láthatóvá vált mindaz, amit eddig a ruháid eltakartak. S ekkor te odamész a zöld falhoz, ami az út folytatásának az ígérete, s leakasztod a fürdőköpenyt. Nem megtörölközöl, csak belebújsz, mert ez után a vastag koszréteg után nagyon csupasznak érzed magad, úgymond, és azonnal kell valami védelem. Sokan ezt testsúlynövekedésben élik meg; sokan egyfajta érzelmi kiszolgáltatottságban, amikor mindig várják és igénylik a támogatást, biztatást, ölelő karokat; sokan meg ágynyugalmat teremtenek maguknak egy rövidebb betegség által, de ez az ölelés, ez a beburkolódzás, ez után a fürdő után, elengedhetetlen.

Majd, miután megszáradtál, felmelegedtél, folytatod az utad, a piros ággal. Már sokkal könnyebb a csúszás, mert már magad mögött hagytad, a „mi lett volna, ha balra fordulok” érzéseket, és a piros szín, ugye ezt már tudjátok, mindig a tett szimbóluma. A víz nagyobb sugárban folyik, mert igazából most már te a jobbra vezető úton mész, és magad mögött hagytad a kereszteződést, és ilyenkor mindig nagyobb sebességre kapcsolsz. A víz is vörös, a benned lüktető tettvágy szimbólumaként. Hatalmas csobbanással érkezel a piros medencébe, és nagyon jólesik a tagjaidnak ez fürdő; mintha valami tápláló anyaggal lenne tele, ami behatol a pórusaidba, és csak pancsolsz, pancsolsz, magadba szívva ezt a csodás fürdővizet. Tetterősnek érzed magad, már tudod, érzed, hiszed, hogy a „jó úton” vagy, és ez minden porcikádat átjárja. Azonban, ahogy elhagyod ezt a medencét, kicsit fázol, mert nem süt a nap, árnyék van. Ugyanis egy nagy fa árnyékolja ezt a medencét, és se törülköző, se fürdőköpeny nincs a partján! Ó jaj, még megfázol! Amikor elkezded magasabb sebességben megélni a választásodat, láthatóvá válsz, egész egyszerűen ez a megnyilvánulás, már átlépi azt a határt, amikor még nem lehetett látni, hogy te jobbra fordultál. No, de te még csak most léptél erre az útra, igazából, most szívtad a lényed mélyébe ennek a választásnak az érzését, most először tapasztaltad meg, milyen érzés ezen az úton menni. Ha most kikerülnél a napfényre, lehet, hogy nem éreznéd, hogy fázol, de nem csak te látszódnál, hanem te is látnál, és félő lenne, hogy megzavarna a bal kanyar látványa, és visszarántana, úgymond. A fa segít, bár hidegnek tűnik, de segít, hogy elbújhass, míg ez a csodás folyadék teljesen beléd nem szívódik. Kár lenne leitatni, vagy letörölni most bármilyen külső eszközzel, mert minden cseppje kincs. Magányos, hideg, de erősítő pár napot töltesz így, majd folytatod az utad.

A csúszda megint átlátszó, kikerültél ebből az árnyékos részből, s most látod meg először azt a sok-sok utazót, akik ezen a csúszdarendszeren alattad, fölötted, szintén a maguk útját járják. És ez erővel tölt el, most érzed meg legelőször az utadon, hogy lám, nem vagy egyedül, bár ezt az utat továbbra is egyedül járod. Az utolsó medence langyos, kristálytiszta, pont egyezik a hőmérséklete a tieddel. Hatalmas sugárban zubog benne a víz, ami azt jelenti, ebben a folyamatban már nem fogsz visszafordulni, most már a lényed átitatódott ennek a választásnak minden elemével, annak minden szintjén. A víz sem színeződik el, kristálytiszta marad, ebből fogod tudni, megtisztultál, és ami beléd szivárgott, azt sem tudja kimosni semmi! A medence alja kék, ami azt mutatja meg, hogy a föld és az ég lassan összeér, és te leszel az, mint kifejezője ennek a tiszta víznek, ami összeköti ezt. S egy fehér, puha törölközőre fekszel a fürdő végén, a nap melegít, és a lepergő cseppeket felitatja ez a vastag anyag. Már nem szégyelled magad, hogy úgy mondjam, már nem kell fürdőköpeny, sem falomb, hogy elrejtsen téged, de körbeölel ez a puha és meleg érzés, mind alulról, mind felülről.

Miután kipihented magad, továbbindulsz. A csúszda ága nagyon kellemes, kacskaringós és mintha megint kicsit felfele ívelne. Egy kis teremben találod magad, a közepén dombocska, valamilyen furcsa fehér szemcsés anyagból. Egy hatalmas színes palást van ráterítve, mellette játékkorona hever. A kis halom előtt egy tál van, benne finomabbnál finomabb gyümölcsök, mindegyik még nedves, mintha harmatos lenne. Halk zene szól, aminek a forrását nem látod, de csodálatos muzsika. S ekkor veszed észre; két ajtó vezet ki e piciny teremből. Az egyiket kinyitva egy grundszerű betonplaccot pillantasz meg, a másikat kinyitva, meg valami saras, latyakos utat, ami egy nagy-nagy torony alakú mászókához vezet. Leülsz a kupac elé, picit gondolkodsz, majd elindulsz az egyik ajtón, miután az előtted lévő tárgyakkal megteszed, amit azok sugallnak neked. Nos, merre indulsz tovább? Mit csinálsz a palásttal, koronával, gyümölccsel és a szemcsés kis kupaccal? A következő alkalommal ezt fejtjük meg közösen.

Az összes, ezen az oldalon található tanítás szabadon megosztható másokkal mindaddig, amíg a www.adamus-saint-germain.hu hivatkozásként említésre kerül, és az információ eredeti, teljes formájában kerül megjelenítésre, kizárólag térítésmentesen.